Odüsszeusz bolyongásainak helyszínei II. rész

 Koppints a térképre a nagyításhoz!

A Circeo-fok és Li Galli légvonalban megközelítőleg 82 tengeri mérföldre fekszik egymástól.
Másfél csomós átlagsebességgel ezt a távolságot elméletileg körülbelül három - négy nap alatt lehetett megtenni. Ez azonban csak számított érték: Homérosz nem közli, meddig tartott az út, és azt sem, hogy a hajósok útközben megálltak-e.

SZIKLÁS SZIGETEK
Li Galli három, egymáshoz közeli sziklás szigetből áll. Kis méretük és meredek partjaik jól illenek a hajósokra leselkedő, elszigetelt veszély képéhez.

VESZÉLYES HAJÓZÁSI HELYZET
A sziklák között haladó ókori hajón a szélcsend, az áramlások és az evezős manőverezés fokozott figyelmet követelhetett.

Homérosz nem nevezi meg a szirének szigetének földrajzi helyét, ezért Li Galli azonosítása nem bizonyítható.
Az Odüsszeia virágos rétet említ, amelyen az áldozatok csontjai hevernek. Li Galli mai, sziklás felszíne nem felel meg pontosan ennek a képnek.

Homérosz két szirénről beszél, míg a későbbi hagyomány gyakran hármat ábrázol. A három sziget és a három szirén összekapcsolása ezért későbbi eredetű lehet.

Sztrabón évszázadokkal Homérosz után élt. Leírása az ókori helyszínhagyományt tanúsítja, nem pedig Odüsszeusz jelenlétét.

Miután a hajó elhaladt a szirének mellett, Kirké útmutatása szerint Odüsszeusznak két lehetőség közül kellett választania.

Az első út a Bolygó Sziklákhoz vezetett. Kirké szerint a sziklák közelében hatalmas hullámok zúdultak a partra, és még a madarak sem repülhettek át fölöttük veszély nélkül.

A második út két nagy szirt között haladt. Az egyiknél Szkülla rejtőzött, a másik alatt Kharübdisz örvénye nyelte el a tengert.

Mindkét út rendkívül veszélyes volt. Odüsszeusznak a teljes pusztulás kockázata és hat társa biztos elvesztése között kellett választania.

 Koppints a térképre a nagyításhoz!

Ha a szirének szigete Li Galli volt, a Bolygó Sziklák felé vezető út a Tirrén-tenger nyílt vizein át dél felé haladhatott.

A rekonstrukció szerint a lehetséges cél Stromboli lehetett.
Li Galli és Stromboli között megközelítőleg 120 tengeri mérföldet kellett volna megtenni,a nyílt tengeren át. Ezt követően meg kellett volna kerülnie Szicíliát, de ezt csak mi tudjuk. Kirké (Homérosz) elhallgatta ezt Odüsszeusz elől.

Ez kedvező szélben is legalább két-három napos nyílt tengeri hajózást jelentett. Egy partközeli közlekedéshez szokott ókori hajó számára ez komoly kockázatot jelenthetett.

Homérosz meredek sziklákat, hatalmas hullámverést és tüzes vihart említ. A víz hajóroncsokat és a hajósok testét sodorja tovább.

A veszély nemcsak a hajókat fenyegeti. Még a Zeusz számára ambrosziát szállító galambok közül is elragad egyet-egyet a szikla.

Stromboli a Tirrén-tenger egyik legjellegzetesebb vulkáni szigete.
A magányos, 924 méter magas tömege jó látási viszonyok között elméletileg akár 60–65 tengeri mérföldről is feltűnhetett.
A vulkán működése a tenger felől különösen félelmetes látványt nyújthatott. A sötét sziklákra csapódó hullámok, a füst és az izzó törmelék együtt felidézhetik Homérosz „vészteli lángviharának” képét.

TŰZ ÉS FÜST  
Stromboli működő vulkán. Kitörései során füst, hamu és izzó kőzetdarabok emelkednek a kráter fölé.

HULLÁMVERÉS
A sziget meredek vulkáni partjait nyílt tengeri hullámzás éri. Erős szélben a hullámok nagy erővel csapódhatnak a fekete sziklákhoz.

ZEUSZ GALAMBJAI
A galambok története mitológiai elem. Azt hangsúlyozza, hogy a hely még a levegőben is életveszélyes, és isteni segítség nélkül szinte áthatolhatatlan.

AZ ARGÓ ÚTJA
Kirké szerint csak az Argó menekült meg a szikláktól. Az áthaladás nem a hajózási lehetőség bizonyítéka, hanem Héra rendkívüli segítségének példája. Ez is egy mitológia elem.

Homérosz többes számban beszél a Bolygó Sziklákról, Stromboli viszont egyetlen nagy vulkáni sziget.

A leírás azonban nem feltétlenül két, egymásnak csapódó kőszirtet jelent. Utalhatott a vulkáni sziget több sziklás fokára, zátonyára vagy a hajós szemében mozgónak tűnő, füstbe és hullámokba burkolózó partokra is.
Stromboli mellett a Lipari-szigetcsoport másik vulkáni tagja, Vulcano is szóba jöhet. A sziget azonban mintegy 25–28 tengeri mérföldre fekszik Strombolitól, és 1890 óta nyugalmi állapotban van, bár fumarolás és erős gázkibocsátás ma is jellemzi. A két sziget ezért nem feleltethető meg egyszerűen két, egymásnak csapódó sziklának.

Ez egy lehetséges értelmezés, de nem bizonyíték. A többes szám és Stromboli egyetlen szigete között azonban továbbra is fennmarad az eltérés.

Homérosz nem nevezi meg a Bolygó Sziklák földrajzi helyét.

A galambok, az ambroszia és Héra segítsége mitológiai elemek, ezért nem használhatók közvetlen földrajzi bizonyítékként.

A „Bolygó Sziklák” elnevezés mozgó vagy vándorló szirteket sugall, miközben Stromboli természetesen nem változtatja a helyét.

Odüsszeusz végül nem hajózott a Bolygó Sziklákhoz. Így az elbeszélésben nincs olyan személyes megfigyelése, amely egyértelműen Strombolihoz kötné a helyszínt.

Az I. Odüsszeusz-expedíció során hajóval érkeztünk Strombolihoz. A csapat egy része megmászta a vulkánt, majd éjszaka körbehajóztuk a szigetet.

A tenger felől jól látszottak a kitörések és a füstöt vörösre festő izzó kőzetdarabok. A vulkán robaját a vízről is lehetett hallani.

A helyszín megmutatta, hogy egy működő vulkán látványa milyen erősen hathatott egy ókori hajósra.

A galambok ambrosziát vittek Zeusznak, de a veszélyes sziklák minden alkalommal elragadtak közülük egyet.

Zeusz mindig új galambbal pótolta az elveszett madarat. A történet azt érzékelteti, hogy a helyen még az isteni küldöttek sem haladhattak át sértetlenül.

A madarak története nem földrajzi leírás, hanem a veszély mitikus mértékének bemutatása.

Kirké szerint korábban csak az Argó jutott át a Bolygó Szikláknál.
Az Argó sem saját erejéből menekült meg. Héra segítette át a veszélyen, mert kedvelte Iaszónt.

A történet ezért nem azt bizonyítja, hogy ügyes hajósok átjuthattak a sziklák között. Éppen ellenkezőleg: isteni segítség nélkül az út járhatatlannak számított.

Miután a szirének éneke már nem hallatszott, a társak eltávolították fülükből a viaszt, és eloldozták Odüsszeuszt az árboc mellől.
Nem sokkal később füstöt, hatalmas hullámverést és félelmetes morajlást észleltek. A megrémült evezősök kezéből kiestek az evezők, a hajó pedig megtorpant.
Odüsszeusz végigjárta az evezőpadokat, bátorította társait, majd megparancsolta nekik, hogy teljes erővel folytassák az evezést.

Kirké két, egymáshoz közeli szikláról beszélt.
Az egyik magas és meredek volt. Oldalában sötét barlang nyílt, amelyben Szkülla rejtőzött. A másik szikla alacsonyabb volt, alatta pedig Kharübdisz szívta magába és vetette vissza a tengervizet.
A hajósoknak a két veszély között kellett áthaladniuk. Ha eltávolodnak Szküllától, Kharübdisz sodorhatja el az egész hajót. Ha közelebb húzódnak a sziklához, Szkülla elragadhat néhány embert.

 Koppints a térképre a nagyításhoz!

Ha a szirének szigete Li Galli, Szkülla sziklája pedig a mai Scilla környékén volt, a két helyszín légvonalban megközelítőleg  152 tengeri mérföldre fekszik egymástól.
De Odüsszeusz valószínűleg a part mentén hajózhatott. Ez napi 20-30 átlagsebességgel számolva körülbelül kb. 9-10 napos hajózást jelenthetett. A térképen a feltételezett éjszakázási helyeket jelöltem. Általában folyótorkolatban állhattak meg. Így vélhetően kb.215 mérföldet hajózhattak.
Ez kizárólag számított érték. Homérosz nem közli az út időtartamát, és elbeszélésében a két esemény szorosan követi egymást. Ez a Li Galli–Scilla rekonstrukció egyik bizonytalansága.

A mai Scilla Calabria partján, a Messinai-szoros északi bejáratánál fekszik. A település sziklás földnyelve messziről is jól felismerhető, és közvetlenül a szorosra néz.
Szkülla és a Messinai-szoros kapcsolatának hagyománya már az ókorban kialakult. Sztrabón Scyllaeumot Kharübdisz és a szirének helyszíneivel együtt említi.
A helynév, a sziklás part és az ókori hagyomány együtt Scillát az Odüsszeia egyik legerősebb helyszínjelöltjévé teszi.
Ez azonban helyszínhagyomány, nem pedig Odüsszeusz jelenlétének bizonyítéka.

A Messinai-szoros Calabria és Szicília között húzódik. Körülbelül 32 kilométer hosszú, legkeskenyebb részén pedig alig három kilométer széles.
A Tirrén- és a Jón-tenger eltérő víztömegei a szorosban találkoznak. Az áramlások iránya és sebessége változik, helyenként örvények, hullámtörések és erős sodrások alakulhatnak ki.
Egy alacsonyf teljesítményű, evezőkkel és vitorlával hajtott ókori hajó számára ezek a jelenségek komoly kormányzási feladatot jelenthettek.

HAT FEJ
Szküllának hat hosszú nyaka és hat félelmetes feje van. Mindegyik szájában három sor sűrű fog található.
A hat fej nem földrajzi adat, hanem a veszély mitikus felnagyítása. Egyetlen áthaladás során egyszerre több hajós elvesztésének emlékét jelenítheti meg.

A keskeny átjáró, a két egymással szemben fekvő part, a sziklás calabriai oldal és az erős vízmozgások jól illenek Homérosz veszélyes szorosról alkotott képéhez.
Scilla sziklás földnyelve a vízről könnyen felismerhető. A hely a Messinai-szoros északi bejáratánál fekszik, ezért egy dél felé tartó hajó számára természetes útjelző pont lehetett.
Az ókori helyszínhagyomány különösen erős érv. A Scyllaeum, Szkülla és a mai Scilla közötti kapcsolat már jóval a modern helyszínelméletek előtt létezett.

Homérosz nem nevezi meg sem a Messinai-szorost, sem Scillát. A földrajzi azonosítás későbbi ókori hagyományon és a táj hasonlóságán alapul.
A leírt barlang olyan magasan nyílik, hogy a hajóról kilőtt nyílvessző sem érhetné el. Ennek pontos földrajzi megfelelője Scillánál nem azonosítható. De a Szkülla-szikla tetején álló világítótorony magassága 72 m.
A szirének feltételezett Li Galli-i helyszíne és Scilla között többnapos hajóút lehetett, miközben az eposz nem említ hosszabb köztes utazást.
A hatfejű szörny, a tizenkét láb és az egyszerre elragadott hat ember mitológiai elemek. Nem használhatók közvetlen földrajzi bizonyítékként.

Az I. Odüsszeusz-expedíció során hajóval haladtunk át a Messinai-szoroson, és a kikötés után a partról valamint a tenger felől vizsgáltuk Scilla sziklás földnyelvét.
A part alakja, a szoros összeszűkülése és a vízmozgások jól érzékeltették, miért kapcsolódhatott ehhez a térséghez Szkülla és Kharübdisz története.
A mai hajózási körülmények természetesen nem azonosak az ókorival. A vizsgálat ezért nem Odüsszeusz jelenlétét bizonyította, hanem azt, hogy a helyszín földrajzilag és hajózási szempontból alkalmas lehetett a történet kialakulására.

Odüsszeusz megparancsolta társainak, hogy maradjanak az evezőpadoknál, és teljes erővel hajtsák tovább a hajót.
Szkülláról azonban nem beszélt nekik. Attól tartott, hogy a legénység a szörny hallatán abbahagyja az evezést, és félelmében a hajófenékbe menekül.
A hajósok ezért Kharübdisz morajlását és a háborgó vizet figyelték, miközben a másik oldalról közeledő veszélyről nem tudtak.

Kirké kifejezetten figyelmeztette Odüsszeuszt, hogy ne próbáljon megküzdeni Szküllával.
Odüsszeusz mégis felöltötte fegyverzetét, két hosszú lándzsát vett a kezébe, és a hajó orrához állt. A ködös sziklafalat figyelte, de nem látta, honnan érkezik majd a támadás.
Ez a jelenet megmutatja, hogy Odüsszeusz még az isteni figyelmeztetés ellenére sem tudott teljesen lemondani a harcos szerepéről.

A szirének szigetét elhagyva a hajósok hamarosan erős morajlást hallottak, és füstöt, hullámverést láttak maguk előtt.
Kirké korábban két, egymással szemben fekvő veszélyről beszélt. Az egyik oldalon Szkülla sziklája emelkedett, a másikon Kharübdisz szívta magába és lökte vissza a tengervizet.
Kharübdisz ezért nem tekinthető új úti célnak. A hajósok ugyanazon áthaladás során kerülték el, amelyben Szkülla megtámadta őket.

Kirké egy Szkülla sziklájánál alacsonyabb szirtet írt le. A sziklán sűrű lombú fügefa állt, alatta pedig Kharübdisz örvénye kavargott.
A szörny naponta háromszor magába szívta, majd háromszor ismét kilökte a tengervizet. Amikor beszívta a vizet, előtűnt a tengerfenék fekete iszapja, a sziklák pedig visszhangoztak a morajlástól.
Kirké figyelmeztetése szerint, ha a hajó ekkor kerül az örvény közelébe, még Poszeidón sem mentheti meg.

 Koppints a térképre a nagyításhoz!

Kharübdisz és Szkülla ugyanannak a szoroson való áthaladásnak a két veszélye volt. A két feltételezett helyszín közötti távolság körülbelül 3 tengeri mérföld.

Az ókori hagyomány Kharübdiszt a Messinai-szoros szicíliai oldalára, Szküllával szembe helyezte.
A mai helyszínjelölt a Szicília északkeleti csúcsán fekvő Capo Peloro, valamint Torre Faro előtti víztér. A terület közvetlenül a calabriai Scillával szemben található.
Thuküdidész a Rhégion és Messzéné közötti szorost Kharübdisznek nevezte. Sztrabón szintén úgy vélte, hogy a homéroszi leírás jól illik a Messinai-szoros földrajzi környezetéhez.
Ez az ókori hagyomány erősíti a helyszín azonosítását, de nem bizonyítja, hogy Odüsszeusz valóban itt hajózott.

A Messinai-szoros a Tirrén-tengert és a Jón-tengert kapcsolja össze. A két víztömeg eltérő tulajdonságai, valamint az árapály miatt a szorosban erős és periodikusan változó áramlások alakulhatnak ki. Amikor a Tirrén-tengeren (Capo Peloro) dagály van, a Jón-tengeren Villa S. Giovanni) apály. A két pont távolsága kb. 2 mérföld és itt 40 centiméteres szintkülönbség jön létre. Ez okozza az erős áramlást és az örvényt.

A szoros körülbelül 32 kilométer hosszú, legkeskenyebb részén pedig hozzávetőleg három kilométer széles. A vízmozgás nagyjából hatóránként változtat irányt

Az áramlatok találkozásakor hullámok, sodrások és kisebb-nagyobb örvények jöhetnek létre. Ezek valós hajózási veszélyt jelenthettek egy alacsony teljesítményű, evezős ókori hajó számára.

A fenékküszöb fölött felgyorsuló áramlás belső hullámokat és a felszínen megjelenő, körülhatárolható hullámmezőket hozhat létre. Az ábra ezt a folyamatot sematikusan szemlélteti.

A modern, körülbelül hatórás áramlásváltás azonban nem egyezik pontosan Homérosz naponta háromszori vízmozgásával. A napi három áramlásváltás nem bizonyított, nem magyarázható meg.

Smyth kapitány megfigyelése
William Henry Smyth brit tengerésztiszt – a későbbi admirális – 1824-ben megjelent, Szicília vízrajzáról szóló könyvében szintén beszámolt a Messina előtti Galofaro, vagyis a Kharübdiszhez kapcsolt örvény működéséről.
Smyth azt írta, hogy több hadihajót, köztük egy 74 ágyús sorhajót is látott megfordulni az örvény felszínén. A Galofarót 70–90 öl mély, gyors örvényekben forgó víztömegként jellemezte.

A hajósok közeledéskor füstöt és hullámverést láttak, valamint erős morajlást hallottak. Félelmükben elejtették az evezőket, és a hajó lendülete megtört.
Odüsszeusz végigjárta az evezőpadokat, biztatta társait, majd megparancsolta nekik, hogy minden erejükkel evezzenek tovább.
Miközben a hajósok Kharübdiszt figyelték, Szkülla a másik oldalról elragadta hat társukat. A hajó azonban elkerülte az örvényt, és továbbhaladt Héliosz szigete felé.

A következő események időrendben csak Héliosz szigetének története után következnek.
Miután a hajósok elpusztították Héliosz szent marháit, Zeusz villámmal szétzúzta hajójukat. A teljes legénység odaveszett; egyedül Odüsszeusz maradt életben.
Odüsszeusz az árbocot és a hajógerincet összekötve rögtönzött tutajt készített. A déli szél azonban visszasodorta Szkülla és Kharübdisz felé.

Hajnalban Odüsszeusz ismét a két veszély közé érkezett. Kharübdisz ekkor magába szívta a tengervizet és vele együtt a hajó roncsait is.
Odüsszeusz felugrott a szikla fölé hajló fügefára, és két kézzel belekapaszkodott az ágaiba. Lábának nem talált támaszt, és feljebb sem tudott mászni.
Úgy függött az ágakon, amíg arra várt, hogy Kharübdisz ismét kilökje a hajógerincet és az árbocot.

Amikor a gerendák ismét felbukkantak, Odüsszeusz elengedte a fügefa ágait, és a vízbe vetette magát.
Felmászott a roncsokra, majd evező nélkül, puszta kezével lapátolva távolodott el az örvénytől.
Szkülla ekkor nem támadt rá. Ez természetesen nem igazolható.

 Odüsszeusz megmenekült, majd kilenc napon át sodródott, amíg el nem érte Kalüpszó szigetét.

A HOMÉROSZI LEÍRÁS
Homérosz Szküllával szemben fekvő alacsonyabb sziklát, fölé hajló fügefát és pusztító vízmozgást ír le. Homérosz naponta három beszívást és három kilökést említ. Ez nem feleltethető meg pontosan a modern, nagyjából hatóránként irányt váltó árapályáramlásnak.

AZ ÓKORI HELYSZÍNHAGYOMÁNY
Thuküdidész és Sztrabón Kharübdiszt a Messinai-szoroshoz kapcsolta. Ez az azonosítás már az ókorban elterjedt.

A FÖLDRAJZI KÖRNYEZET
A szoros keskeny víztere, erős és változó áramlásai, hullámai és örvényei alkalmas természeti hátteret kínálnak a történethez.

AMI MÉG HIÁNYZIK
Nincs azonosítható állandó óriásörvény, homéroszi fügefa vagy olyan régészeti bizonyíték, amely Odüsszeusz jelenlétét igazolná.

Az I.  és II. Odüsszeusz-expedíció során hajóval haladtunk át a Messinai-szoroson. A víz felszínén megfigyelhető sodrások, hullámok és az áramlások változásai különös hajózási környezetet teremtettek.Az expedíció során többször láttunk látszólag a semmiből felbukkanó, futballpálya nagyságú hullámmezőket. A környező víz nyugodt maradt, a mozgó foltokban azonban becslésünk szerint közel egy méter magas, rövid és meredek hullámok alakultak ki. Feltehetőfen az erős árapályáramlások, az áramlási határfelületek és a fenékküszöb fölött keletkező belső hullámok felszíni nyomait figyeltük meg.

Különleges látványt nyújtott a Messinai-szorosban látott 13, kardhalvadászatra használt hajó. Ezek 15–20 méteres fahajók voltak, amelyekre drótkötelekkel egy 30–40 méteres, rácsos szerkezetű árbocot és egy hasonló hosszúságú orrsudárt erősítettek. Az árbocon a kapitány és egy figyelő ült; ők keresték a felszín közelében úszó kardhalakat. Ha észrevettek egyet, a közelébe hajóztak, majd az orrsudár végén ülő szigonyos elejtette.

Homérosz szerint a hajósok Szkülla és Kharübdisz elhagyása után tüstént elérték Héliosz szigetét.
Ez a megfogalmazás arra utal, hogy a következő helyszín nem lehetett távol a szorostól. A legénység még a tengeren haladt, amikor már hallotta a partról a marhák bőgését és a juhok bégetését.
Ha Kharübdisz feltételezett helyét a Messinai-szoros szicíliai oldalán keressük, a következő lehetséges kikötőhely Messina természetes öble lehetett.
Kharübdisz feltételezett helyétől Messina kikötőjéig körülbelül 6 tengeri mérföldet kellett megtenniük. Szkülla térségétől számítva a teljes távolság megközelítőleg 9 tengeri mérföld.

Homérosz több földrajzi részletet is megemlít.
A hajósok egy mély öbölben kötöttek ki, amelynek közelében édesvizű forrás fakadt. A partraszállás után elfogyasztották vacsorájukat, majd elsiratták a Szkülla által elragadott társaikat.
Az éjszaka folyamán 30 napig tartó déli vihar vihar támadt. Másnap a hajót egy vízzel elöntött barlanghoz vontatták, ahol a nimfák ülőhelyei és tánctere volt.
A helyszínnek tehát a következő tulajdonságokkal kellett rendelkeznie:
       • közel feküdt Szkülla és Kharübdisz térségéhez;
       • mély és védett kikötőhelyet kínált;
       • édesvíz volt a közelében;
       • a partvidéken barlang vagy sziklaüreg lehetett;
       • legeltetésre alkalmas terület kapcsolódott hozzá.

 Koppints a térképre a nagyításhoz!

A Messinai-szoros áramlása a megfelelő időszakban dél felé segíthette a hajót. Evezéssel és kedvező sodrással a körülbelül 6 tengeri mérföldes szakaszt két-három óra alatt teljesíthették.
Ez összhangban állhat Homérosz megfogalmazásával, amely szerint a hajósok a szoros veszélyeinek elhagyása után tüstént elérték Héliosz szigetét.
A távolság számított érték. Homérosz nem közli az út pontos időtartamát, sebességét vagy irányát. A tüst 2-3 órát jelenthet.

Homérosz Héliosz szigetét Thrinakia néven említi. A későbbi hagyomány gyakran Szicíliával kapcsolta össze, amelyet három nagy földfoka miatt Trinakriának is neveztek.
A két név kapcsolata azonban nem bizonyítja, hogy Homérosz pontosan Szicíliára gondolt. Thrinakia földrajzi helye ma sem határozható meg bizonyossággal.
A Messina-azonosítás abból indul ki, hogy a sziget Szicília lehetett, a konkrét partraszállás helye pedig a sziget északkeleti részén, a Messinai-öbölben kereshető.
Ez nem egy új sziget azonosítását jelenti. A rekonstrukció azt vizsgálja, hogy Szicília melyik kikötőhelye illeszkedhetett legjobban az eposz útvonalához.

KÖZELSÉG
Messina természetes öble közvetlenül Szkülla és Kharübdisz feltételezett helyszíneitől délre található.
A hajó rövid idő alatt elérhette, ezért megfelelhet Homérosz „tüstént” érkezésre utaló megfogalmazásának.

VÉDETT KIKÖTŐ
Messina kikötője természetes, sarló alakú öböl. Bejárata északnyugat felé nyílik, belső medencéje pedig védelmet nyújt a nyílt tenger hullámzásával szemben.
A mai kikötő medencéjének átlagos mélysége körülbelül 40 méter, legnagyobb mélysége pedig eléri a 65 métert. A jelenlegi mélységi adatok nem vetíthetők vissza közvetlenül a homéroszi korra, de jól mutatják az öböl természetes kikötőjellegét.

ÉDESVÍZ
Messina partvidéke közvetlenül a Peloritani-hegység lábánál fekszik. A hegyek felől több időszakos vízfolyás vezet a tengerhez.
Ez megmagyarázhatja, hogy a hajósok miért találhattak édesvizet a kikötőhely közelében. Az eposzban szereplő konkrét forrás azonban ma nem azonosítható, mivel ezt elfedi Messina városa az öböl partján.

LEGELTETÉSRE ALKALMAS TERÜLET
A mai város helyén és környezetében egykor nyitottabb parti területek, domboldalak és vízfolyásokkal tagolt völgyek lehettek.
Ezek elvileg alkalmasak lehettek állatok tartására. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a mükénéi korban ezen a helyen különleges vagy szent csordát őriztek volna.

Homérosz szigetként beszél Thrinakiáról, de nem közli annak méretét, alakját vagy pontos helyzetét.
Az eposz hét marhacsordát és hét juhnyájat említ, mindegyikben ötven állattal. Ilyen rendkívüli állatállomány jelenlétét Messina környezetében sem régészeti, sem történeti adat nem igazolja.
Az édesvizű forrás és a vízzel elöntött barlang ma nem azonosítható.
Messina városa és kikötője az évszázadok során jelentősen átalakult. A mai tájból ezért nem következtethetünk közvetlenül a homéroszi kor partvonalára.
Nincs olyan mükénéi kori régészeti lelet sem, amely Odüsszeusz jelenlétét vagy Héliosz kultuszának ezen a helyen történő gyakorlását bizonyítaná.
A Messina-azonosítás hajózási és földrajzi lehetőség, nem történetileg bizonyított helyszín.

Odüsszeusz már két alkalommal hallotta ugyanazt a figyelmeztetést.

1. Teiresziasz Hádész házában megjósolta, hogy hazatérhetnek, ha társai nem bántják Héliosz     állatait. Ha azonban elpusztítják a csordát, hajójuk és teljes legénységük odavész.

2. Kirké ugyanezt mondta el, mielőtt a hajósok elindultak a szirének, Szkülla és Kharübdisz felé.

A veszélyt tehát mindenki ismerte. A hajósok nem tudatlanságból szegték meg a tilalmat, hanem akkor, amikor az éhség és a reménytelenség erősebbé vált a következményektől való félelemnél.

A partraszállás éjszakáján vihar támadt. A déli szél egy teljes hónapon át fújt, majd továbbra is csak keleti vagy déli szelek érkeztek.
Ezek a szelek megakadályozták, hogy a hajó biztonságosan folytassa útját.
Amíg volt kenyér és bor a hajón, a legénység betartotta az esküt. Amikor a készletek elfogytak, halászni és vadászni próbáltak, de nem találtak elegendő élelmet.
A hosszú veszteglés a legénység fizikai és erkölcsi ellenállását egyaránt felőrölte.
Homérosz időrendje alapján a hajósok legalább egy hónapot, majd az állatok levágása után további hat napot töltöttek a helyszínen.

Odüsszeusz egyedül indult a sziget belsejébe, hogy imádkozzon az istenekhez és segítséget kérjen a továbbinduláshoz.
Az istenek mély álmot bocsátottak rá. Távollétében Eurülokhosz meggyőzte a legénységet, hogy inkább vállalják a gyors halált a tengeren, mint a lassú éhhalált a parton.
A hajósok kiválasztották Héliosz legszebb marháit. Mivel árpájuk már nem volt, friss tölgyfaleveleket szórtak az áldozatra. Bor helyett vízzel végezték el az italáldozatot.
Az áldozat vallási szertartásnak látszott, de valójában egy világosan megtiltott tett igazolására szolgált.
Eurülokhosz és társai abban reménykedtek, hogy hazatérésük után templomot emelhetnek Héliosznak. Azt hitték, későbbi ajándékokkal jóvátehetik a szent állatok elpusztítását.

Amikor Odüsszeusz felébredt és visszatért a hajóhoz, már megérezte a sülő hús szagát. Az áldozatot nem lehetett megakadályozni.
Lampetia, Héliosz leánya értesítette apját a történtekről. A Napisten Zeusztól követelt elégtételt.
Az eposz szerint ekkor természetfeletti jelek jelentek meg. A lenyúzott marhabőrök mozogni kezdtek, a nyers és megsült hús pedig bőgött a nyársakon.
A legénység ennek ellenére hat napon át evett Héliosz marháiból.

A HOMÉROSZI LEÍRÁS
A szoros veszélyei után gyorsan elérhető helyszín, ahol mély öböl, édesvíz, barlang és legeltetésre alkalmas terület található.

A HAJÓZÁSI HELYZET
Kharübdisz feltételezett helyétől Messina természetes kikötője körülbelül 6 tengeri mérföldre fekszik. A hajó kedvező áramlással és evezéssel 1-2 óra alatt elérhette.

A FÖLDRAJZI KÖRNYEZET
Messina sarló alakú, mély és védett természetes öble erős egyezést mutat az eposz kikötőhelyével. A környező hegyek felől érkező vízfolyások az édesvíz jelenlétét is lehetővé teszik.

AMI MÉG HIÁNYZIK
Nem azonosítható a homéroszi forrás és a vízzel elöntött barlang. Nincs bizonyíték a szent csorda jelenlétére, Héliosz kultuszára vagy Odüsszeusz messinai tartózkodására.

Az I. és II. Odüsszeusz-expedíció során hajóval jártuk be a Messinai-szorost és Messina környezetét.
A tenger felől jól érzékelhető, hogy a város kikötője természetes, mély és védett öblöt alkot. A sarló alakú földnyelv mögött a hajó biztonságosabb helyre kerülhet, mint a szoros nyílt, erős áramlású vizén.
A Szkülla és Kharübdisz térségétől mért távolság beleillik a gyors megérkezés homéroszi leírásába.

Homérosz nem közli a hajótörés pontos helyét, távolságát vagy időpontját.

Miután Odüsszeuszék elhagyták Héliosz szigetét, a szárazföld eltűnt mögöttük, és már csak az eget és a tengert látták. Zeusz sötét felhőt vont a hajó fölé, majd nyugati vihar támadt. A szél eltörte az árbocot, Zeusz villáma pedig elpusztította a hajót és a teljes legénységet.

Odüsszeusz a hajó gerincét és kidőlt árbocát összekötözve próbált életben maradni. A nyugati szél később elállt, majd megérkezett a délről fújó Notosz, amely visszasodorta Kharübdiszhez.

Az egyetlen használható időadat a következő:

Homérosz nem mondja meg, mikor történt a hajótörés, és azt sem, mikor érkezett meg a Notosz.

A rekonstrukcióban feltételezem, hogy a hajó délután, körülbelül 15 órakor pusztult el, Odüsszeusz pedig másnap reggel 6 óra körül érte el Kharübdiszt. Ebben az esetben a hajótörés és a visszaérkezés között legfeljebb 15 óra telhetett el.

Az „egész éjjel” megfogalmazás alapján azonban rövidebb, körülbelül 12 órás sodródás is lehetséges.
A számításhoz 1,5 csomós állandó sodródási sebességet veszek alapul:
     - 12 ÓRA SODRÓDÁS - 18 TENGERI MÉRFÖLD
     - 15 ÓRA SODRÓDÁS  - 22,5 TENGERI MÉRFÖLD

Ez nem Homérosztól származó adat, hanem a helyszín meghatározásához használt munkafeltételezés.

 Koppints a térképre a nagyításhoz!

A szürke sáv a Kharübdisztől mért 18–22,5 tengeri mérföldes távolságtartományt szemlélteti. Az irányhatárok nem számított értékek, hanem a feltételezett, délről észak felé tartó sodródás lehetséges kezdő  szektorát jelölik.

A Notosz délről fújó szél volt. Ha elfogadjuk, hogy Kharübdisz a Messinai-szorosban helyezkedett el, akkor Odüsszeusznak a szoros felé északra kellet sodródnia.

Tizenkét órás, 1,5 csomós sodródás esetén a hajótörés körülbelül 18 tengeri mérföldre történhetett Kharübdisztől. Tizenöt órás sodródás esetén ez a távolság 22,5 tengeri mérföld.

A térképen megjelölt körcikk tehát azt a területet mutatja, ahonnan Odüsszeusz a feltételezett idő és sodródási sebesség mellett reggelre visszajuthatott Kharübdiszhez.

Ez nem egy pontos hajótörési pont, hanem egy számított lehetséges terület.

A két rekonstrukció nem jelöl ki azonos hajótörési körzetet. Ezért nem dönthető el, hogy az útirányt vagy a homéroszi visszasodródást kell-e elsődleges földrajzi adatként kezelnünk.

Amikor a hajósok már csak az eget és a tengert látták, Zeusz sötét felhőt vont a hajó fölé. A tenger elsötétült, majd hirtelen kitört a vihar.
Homérosz először erős nyugati szelet említ. A szél olyan erővel támadt a hajóra, hogy a kötélzet nem bírta a terhelést.
A leírás egy gyorsan kialakuló, heves széllökésekkel járó tengeri zivatar képét idézi.

A hajó orra felől az árbocot tartó kötelek elszakadtak. Az árboc a teljes vitorlázattal együtt hátrafelé zuhant.
A lezuhanó árboc súlyos károkat okozhatott a hajótestben, a fedélzeten és az evezősök között. Ezzel egy időben a hajó elveszítette legfontosabb hajtóeszközét és jelentős részben irányíthatóságát is.
A jelenet azt mutatja, hogy a hajó pusztulása nem egyetlen pillanatban történt: először a kötélzet és az árboc mondta fel a szolgálatot.

Zeusz mennydörgése után villám csapott a hajóba. A hajótest megrázkódott, és kénszagú füst töltötte be.
A villámcsapás után a hajó darabokra tört. A legénység tagjai a tengerbe zuhantak, és a hullámok elsodorták őket.
Homérosz szerint valamennyien elpusztultak. Zeusz ezzel teljesítette Héliosz követelését, és megbüntette azokat, akik levágták a Napisten szent marháit.
A hajóraj utolsó hajója és Odüsszeusz teljes legénysége odaveszett.

Odüsszeusz túlélte a villámcsapást és a hajó szétesését. A hullámok azonban letépték a hajótest palánkjait, ezért csak a gerinc és a lezuhant árboc maradt a közelében.
Odüsszeusz a két nagy fadarabot az ökörbőrből készült hátsó merevítőkötéllel egymáshoz erősítette. Ezután ráült a rögtönzött tutajra.
A szerkezet nem valódi tutaj vagy hajó volt, hanem két összekötött roncsdarab. Nem rendelkezett vitorlával, kormánnyal vagy megfelelő evezővel. Odüsszeusz mozgását ettől kezdve szinte teljesen a szél, a hullámzás és az áramlás határozta meg.

A hajót elpusztító nyugati szél később elállt. Ezután déli szél támadt, amely Odüsszeuszt ismét Szkülla és Kharübdisz irányába sodorta.
Egész éjszaka a roncsokon hánykolódott. Hajnalra visszajutott ahhoz a szoroshoz, amelyen korábban már áthaladt.
Ha 12–15 órás, 1,5 csomós állandó sodródást feltételezünk, akkor a hajótörés Kharübdisztől körülbelül 18–22,5 tengeri mérföldre történhetett. Ez egy lehetséges hajózási forgatókönyv, de a sodródás időtartama és sebessége nem ellenőrizhető közvetlenül Homérosz szövegéből.
Ez lehetséges hajózási forgatókönyv, de a sebesség és a megtett távolság nem ellenőrizhető közvetlenül Homérosz szövegéből.

Napkeltekor Odüsszeusz ismét Kharübdisz közelébe ért. Az örvény éppen elnyelte az árbocot és a hajó gerincét.
Odüsszeusz felkapaszkodott egy, a sziklafalból kinövő fügefára, és az ágakba kapaszkodva várakozott. Amikor Kharübdisz később visszavetette a roncsokat, rájuk ugrott, majd puszta kézzel lapátolva távolodott el a veszélyes helytől.
A fügefa, a roncsok elnyelése és későbbi visszatérése mitikus részletek. A jelenet legfontosabb hajózási információja az, hogy a déli szél egyetlen éjszaka alatt visszasodorta Odüsszeuszt a szoroshoz.

Odüsszeusz társai közül senki sem élte túl a hajótörést. Az addigi közösségi hajózás ezen a ponton véget ért.
A történet hátralévő részében Odüsszeusz már nem kapitányként, hanem magányos hajótöröttként küzdött az életben maradásért.
Kharübdisz elhagyása után kilenc napon keresztül sodródott a tengeren. A tizedik éjszakán érte el Ógügié szigetét, ahol Kalüpszó élt.
Ez a kilencnapos sodródás vezet a következő helyszínhez.

Az I. és II. Odüsszeusz-expedíció során hajóval vizsgáltuk a Messinai-szoros déli kijáratát és a Jón-tenger felé nyíló vízterületet.

A helyszínen érzékelhetővé vált, milyen gyorsan változhatnak a hajózási körülmények a szoros közelében. A szél, a hullámzás és az áramlás együtt jelentősen eltérítheti egy irányítás nélkül sodródó roncs útját.

A hajótörés pontos helyét az expedíció nem azonosíthatta. A vizsgálat csak azt mutatta meg, hogy a Messinai-szoros déli előtere és a homéroszi visszasodródás hajózási szempontból összeegyeztethető lehet.

A 18–22,5 tengeri mérföldes távolságot ezért nem bizonyított adatként, hanem a feltételezett sodródási időből és sebességből származó számított eredményként kezeljük.

A Messinai-szoros és Gozo közötti tengeri távolság megközelítőleg 150 tengeri mérföld. Ha Odüsszeusz ezt kilenc nap alatt tette meg, átlagos sodródási sebessége körülbelül 0,7 csomó lehetett.
Ez egy kormányozhatatlan hajóroncs esetében hajózási szempontból elképzelhető. A tényleges út azonban aligha lehetett egyenes: a változó szelek, hullámok és áramlások többször eltéríthették.

 Koppints a térképre a nagyításhoz!

A kilenc nap nem feltétlenül pontos hajónaplóadat. Az eposzokban a kilences számnak szerkezeti és mitikus szerepe is lehetett: gyakran hosszú, megpróbáltatásokkal teli időszak végét jelzi.
A megadott időtartam ennek ellenére földrajzi korlátot szab a rekonstrukciónak. Odüsszeusz nem sodródhatott tetszőleges távolságra, különösen úgy, hogy nem hajóval, hanem összekötözött roncsokon haladt.
Gozo távolsága beleillik a kilencnapos útba, de önmagában nem bizonyítja, hogy Ógügié valóban itt feküdt.

Gozo az egyik legismertebb Ógügié-helyszínjelölt. A sziget Málta mellett, a Földközi-tenger középső részén fekszik, és a Messinai-szorostól számított távolsága összeegyeztethető a kilencnapos sodródással.
A helyi hagyomány Kalüpszó lakhelyét a Ramla-öböl fölött található barlanggal kapcsolja össze. A magaslatról széles kilátás nyílik a tengerre és a vöröses homokú öbölre.
Ez a hagyomány azonban jóval későbbi Homérosznál. A Kalüpszó-barlang elnevezése nem bizonyítja, hogy az eposz költője valóban Gozóra gondolt.

Homérosz Ógügiét távoli, tengerrel körülvett szigetként mutatja be. Kalüpszó egy tágas barlangban él, amelyet erdő, illatos növények és madarak vesznek körül.
A barlang közelében négy forrás fakad, amelyek különböző irányokba folynak. Körülöttük ibolya és petrezselyem virágzik, a barlang bejáratát pedig szőlőlugas borítja.
A leírás elsősorban költői és mitológiai tájkép. Nem biztos, hogy minden elemét egyetlen valós szigeten kell keresnünk.

Homérosz nem ad olyan földrajzi adatot, amely alapján Ógügié egyértelműen azonosítható lenne Gozóval.
A leírásban szereplő négy, különböző irányba folyó forrás nem kapcsolható biztosan a Kalüpszó-barlang környezetéhez. A barlang mai formája sem felel meg egyértelműen a tágas, lakható homéroszi üregnek.
Ógügiét más térségekben is keresték. A helyszínt többek között Málta, Pantelleria, az Adriai-tenger és a nyugati Mediterráneum különböző szigeteivel is azonosították.
Gozón nem került elő olyan mükénéi kori régészeti bizonyíték, amely Odüsszeusz jelenlétét vagy a Kalüpszó-történet helyi eredetét igazolná.
Gozo ezért lehetséges, de nem bizonyított helyszín.

Kalüpszó a parton találta meg a hajótörött Odüsszeuszt. Befogadta, gondozta és életben tartotta.
A nimfa szerette volna, ha Odüsszeusz örökre vele marad. Halhatatlanságot és örök fiatalságot ígért neki, ha lemond Ithakáról és Pénelopéról.
Odüsszeusz azonban továbbra is hazavágyott. Napjait gyakran a tengerparton ülve töltötte, és könnyek között nézte a vizet.

Odüsszeusz hét évet töltött Kalüpszó szigetén. Bár a nimfa vendégül látta és halhatatlanságot kínált neki, a hős nem szabad akaratából maradt.
Ógügié egyszerre volt menedék és fogság. Odüsszeusz itt biztonságban élt, de elveszítette társait, hajóját és a hazatérés lehetőségét.
A Kalüpszó-jelenet ezért nem egyszerű szerelmi kaland. A történet központi kérdése, hogy Odüsszeusz az örök élet helyett a halandó emberi sorsot, családját és hazáját választja.

Athéné az istenek gyűlésén ismét emlékeztette Zeuszt Odüsszeusz szenvedésére. Zeusz végül elrendelte, hogy a hős hazatérhessen.
Hermész vitte el a parancsot Ógügiére. Kalüpszó tiltakozott, de nem szegülhetett szembe Zeusz akaratával.
Közölte Odüsszeusszal, hogy elengedheti, de hajót nem tud adni neki. A hősnek saját kezűleg kellett tutajt építenie.

Kalüpszó szerszámokat adott Odüsszeusznak, majd megmutatta neki a kivágásra alkalmas fákat.
Odüsszeusz húsz fatörzset döntött ki, megmunkálta és egymáshoz erősítette őket. Fedélzetet, árbocot, vitorlarudat, kormánylapátot és korlátot készített. A tutaj oldalát vesszőfonással védte a hullámoktól.
Négy nap alatt fejezte be a munkát. Az ötödik napon Kalüpszó megfürdette, felöltöztette, majd vizet, bort és élelmet adott neki az útra.