ODÜSSZEUSZ KORÁNAK
 HAJÓZÁSI MÓDSZEREI

1. Melyik korról beszélünk?

Odüsszeusz hajózási módszereinek vizsgálatakor három különböző korszakot kell elválasztanunk egymástól.

1. Az Odüsszeia történetének feltételezett ideje a mükénéi kor vége, körülbelül i. e. 1200.

2. Homérosz azonban több évszázaddal később, feltehetően az i. e. 8. században alkotta meg az eposz ma ismert formáját.

3. Hésziodosz hajózási tanácsai és a későbbi görög földrajzi leírások még újabb ismereteket őriznek.

Ezért nem állíthatjuk biztosan, hogy minden Homérosznál vagy Hésziodosznál említett módszert már Odüsszeusz feltételezett korában is ugyanúgy alkalmaztak.

Az eposz hajózási részletei mégis értékesek. Olyan gyakorlati tapasztalatokat őrizhetnek, amelyek hosszú időn keresztül, szóbeli hagyomány útján öröklődtek tovább.

2. Valóban csak part mentén hajóztak?

A partközeli hajózás volt a legbiztonságosabb módszer. A szárazföld látványa folyamatos helyzetellenőrzést tett lehetővé, és szükség esetén gyorsan menedéket lehetett keresni.

Ebből azonban nem következik, hogy az ókori hajósok soha nem veszítették szem elől a partot.
Az Égei-tenger szigetei között több olyan átkelés is lehetséges, amelynek során hosszabb időre eltűnik a szárazföld. Kréta, Ciprus, Egyiptom és a levantei partok közötti bronzkori kereskedelmi kapcsolatok szintén hosszabb tengeri utakra utalnak.

Az Uluburun közelében elsüllyedt, i. e. 14. századi hajó rakománya a Földközi-tenger több távoli vidékéről származott. Ez nem bizonyítja egyetlen hajó teljes útvonalát, de megmutatja, hogy Odüsszeusz feltételezett kora előtt már létezett nagy távolságokat összekapcsoló tengeri kereskedelem.

A part menti hajózás tehát alapvető módszer volt, nem pedig áthághatatlan korlát.

3. A part volt a hajós térképe

A nappali navigáció legfontosabb támpontját a szárazföld szolgáltatta.
A hajósok megfigyelhették:

• a hegycsúcsok és fokok körvonalát;
• a szigetek egymáshoz viszonyított helyzetét;
• a sziklák színét és formáját;
• a folyótorkolatokat;
• az öblök bejáratát;
• a part menti növényzetet;
• a füstöt, tüzeket és településeket;
• valamint a sekély víz színének változását.

Ugyanaz a partszakasz különböző irányokból egészen másképpen látszik. A tapasztalt kormányosnak ezért nem egyszerűen a partot kellett ismernie, hanem annak tengerről mutatott különböző arcait is.
Egy jellegzetes hegycsúcs, két egymás mögé kerülő fok vagy egy különleges alakú szikla ugyanúgy helyzetjelzőként működhetett, mint ma egy világítótorony vagy hajózási bója.

4. A Nap, a szél és a hullámzás

Nappal a Nap járása mutathatta a fő irányokat. Napkeltekor hozzávetőleg kelet, napnyugtakor nyugat felé helyezkedett el, délben pedig az északi féltekén a déli égbolton állt.
Ez nem adott pontos iránytűs irányt, de a partok és az útvonal ismeretével együtt elegendő lehetett a haladási irány ellenőrzéséhez.
A hajósok a szelet sem csupán hajtóerőként figyelték. Ismerték a térségben gyakori szélirányokat, a nappali és éjszakai parti szelek váltakozását, valamint azokat a felhőket és hullámképeket, amelyek időjárás-változást jelezhettek.
A hosszabb ideje azonos irányból érkező hullámzás akkor is árulkodhatott a szélről, amikor a helyi légmozgás már megváltozott. A gyakorlott tengerész a hajó mozgásából és a hullámok irányából is következtethetett arra, hogy tartja-e a kívánt útvonalat.

5. A vízmélység mérése

A part megközelítésekor a vízmélység ismerete életbevágó volt. A sekély víz, a zátonyok vagy egy folyótorkolat homokpadjai könnyen a hajó pusztulását okozhatták. Ezt ma mérőónnak hívják.
A legegyszerűbb módszer egy kötél végére erősített nehéz súly leengedése volt. A vízbe engedett kötél hosszából meg lehetett becsülni a mélységet. A súly aljára tapadó homok, iszap vagy apró kavics pedig a tengerfenék anyagáról is tájékoztatást adhatott.
Az ókori görög és római hajózásból számos mérősúly ismert. Odüsszeusz korából azonban nincs olyan leletünk, amelyet közvetlenül az eposz hajóival kapcsolhatnánk össze.
Ezért a mérőón használata valószínű és technikailag egyszerű megoldás, de Odüsszeusz hajóján nem bizonyítható.

6. Hogyan becsülték meg a távolságot?

A hajósok nem tengeri mérföldekben és koordinátákban írták le útjaikat. A távolságot elsősorban időben fejezhették ki:

• •néhány óra evezés;
• fél napi hajózás;
• napkeltétől napnyugtáig tartó út;
• egy teljes éjszakai menet;
• vagy többnapi tengeri átkelés.

Az út tényleges hosszát a hajó sebessége, a szél, a hullámzás, az áramlás, az evezősök fáradtsága és a közbeiktatott pihenők egyaránt befolyásolták.
Az „egynapi hajózás” ezért nem jelentett mindig azonos távolságot. Inkább gyakorlati tapasztalaton alapuló útvonalleírás volt.

7. A csillagok mint irányjelzők

Ha a hajó éjszaka is folytatta útját, a legfontosabb támpontokat az égbolt szolgáltatta.
A hajósok megfigyelhették a csillagok felkelésének és lenyugvásának irányát, valamint azokat a csillagképeket, amelyek az északi égbolt körül keringve soha nem tűntek el teljesen a horizont alatt.
Homérosz Kalüpszó szigetéről induló Odüsszeuszt úgy mutatja be, mint aki a Pléiaszokat, a későn lenyugvó Ökörhajcsárt és a Medvét figyeli. Kalüpszó azt tanácsolta neki, hogy a Medvét tartsa bal kéz felől.
Ez nem pontos földrajzi helymeghatározás, hanem iránytartás. A csillagkép helyzete segíthette Odüsszeuszt abban, hogy hajóját tartósan ugyanabba az égtájba vezesse.

Ez az egyik legkorábbi görög irodalmi utalás a csillagok alapján történő iránytartásra.

8. A Medve és a Sarkcsillag kérdése

A mai tengerész számára a Sarkcsillag szinte pontosan az északi irányt jelzi. Háromezer évvel ezelőtt azonban a Föld forgástengelyének precessziója miatt a Polaris jóval távolabb helyezkedett el az égi pólustól.
Ezért nem szabad a mai Sarkcsillag szerepét automatikusan visszavetítenünk Odüsszeusz korára.
A mai Sarkcsillag, a Kis Medve Kochab nevű csillaga 8 fokra volt az akkori égi pólushoz, de nincs bizonyíték arra, hogy a mükénéi görögök annak horizont feletti magasságából földrajzi szélességet számítottak volna. Különösen azért, mert nem tettek meg nagy észak-dél irányú utakat, ahol észrevehetően változott volna a Sarkcsillag magassága.
Valószínűbb, hogy a körbeforgó északi csillagképeket irányjelző mintázatként használták. A görög hagyomány a Nagy Medvét, a későbbi föníciai hajósok pedig inkább a kisebb körön mozgó Kis Medvét kapcsolták a tengeri tájékozódáshoz.
Ez még nem volt a későbbi értelemben vett csillagászati helymeghatározás. Nem ismerték saját koordinátáikat, de képesek lehettek egy megközelítő irány tartására

9. Odüsszeusz tizenhét napja a tengeren

Az Odüsszeia szerint Odüsszeusz tizenhét napon át hajózott Kalüpszó szigetétől a phaiákok földje felé. A tizennyolcadik napon pillantotta meg a szárazföld ködbe burkolózó hegyeit.
Ez az eposz egyik legegyértelműbb nyílt tengeri hajózási jelenete. A történet szerint Odüsszeusz éjszaka sem állt meg, hanem a csillagokat figyelve folytatta útját.
 A leírás azt mutatja, hogy Homérosz közönsége számára elképzelhető volt a szárazföld látványa nélkül végzett, többnapos hajózás.

10. Mikor indultak tengerre?

A hajózás biztonsága erősen függött az évszaktól. Az ókori hajók korlátozott széllel szembeni képessége, alacsony oldalmagassága és nyitott fedélzete különösen veszélyessé tette a viharos időszakokat.
A legkorábbi részletes görög útmutatást Hésziodosz Munkák és napok című művében találjuk. Hésziodosz Odüsszeusz feltételezett koránál több évszázaddal később élt, Homérosz korához viszont közel állt. Maga is elismeri, hogy kevés tengeri tapasztalattal rendelkezett. Tanácsai ezért nem tekinthetők bronzkori hajózási szabályzatnak.

A mű mégis megőrzött egy korai görög elképzelést a hajózási idényről.
Hésziodosz a nyári napfordulót követő körülbelül ötvennapos időszakot tartotta a legkedvezőbbnek. Ekkor általában nyugodtabb volt a tenger, és kisebbnek ítélte a vihar kockázatát.
Tavasszal is lehetségesnek tartotta az indulást, de ezt veszélyesebb vállalkozásnak nevezte. Az őszi viharok közeledtével viszont már a hajó szárazra húzását tanácsolta.
Nem határozhatunk meg minden évre érvényes, pontos ókori hajózási szezont. A tavasz kezdetét, a nyári biztonságosabb időszakot és az őszi leállást nem naptári dátumokkal, hanem a csillagok járásával és a természet változásaival kapcsolták össze.

11. Megálltak-e minden éjszakára?

A part mentén közlekedő hajó számára biztonságos megoldás volt, ha estére védett öblöt keresett, majd a könnyű hajótestet kihúzta a partra.
A legénység így:

• pihenhetett és élelmet készíthetett;
• friss vizet kereshetett;
• ellenőrizhette a hajótestet és a kötélzetet;
• megszáríthatta a vitorlát;
• valamint elkerülhette az éjszakai zátonyra futást.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden hajó minden éjszakát a szárazföldön töltött. Kedvező szél, hosszabb átkelés vagy veszélyes, de ismeret partvidék esetén éjszaka is folytathatták az utat.
Az Odüsszeia mindkét módszert ismeri: gyakran olvasunk partra húzott hajókról, máskor viszont a hajósok egész éjszaka vagy több napon keresztül megállás nélkül haladnak távolabb a partokttól.

12. Mi történt, ha eltűnt a part?

A szárazföld elvesztése nem feltétlenül jelentette azonnal a hajó pusztulását. Tiszta időben a Nap, a csillagok, a szél és a hullámzás alapján továbbra is tarthattak egy megközelítő irányt.
A bizonytalanság azonban gyorsan növekedett.
Nem tudták pontosan megmérni a hajó sebességét, nem ismerték az áramlás okozta eltérést, és nem rendelkeztek olyan térképpel, amelyen a becsült helyzetüket bejelölhették volna. Több felhős nap vagy változó szél után már aligha tudhatták, hol járnak.
A viharban elsodródó hajó így ismeretlen partokra kerülhetett. Az ilyen kényszerű átkelések tapasztalatai később új útvonalak felismeréséhez vezethettek.
Ez azonban csak lehetséges folyamat. Nem bizonyítható, hogy a görögök első hosszabb tengeri útvonalai minden esetben véletlen elsodródásokból alakultak ki.

13. Térkép helyett történetek

A hajózási tudás nagy része valószínűleg szóban öröklődött.
A tapasztalt kormányos vagy helyi révkalauz elmondhatta:

• milyen irányban található a következő sziget;
• melyik fokot milyen távolságból lehet felismerni;
• hol található ivóvíz;
• melyik öböl nyújt védelmet egy adott szélben;
• hol vannak zátonyok és erős áramlások;
• valamint mennyi ideig tarthat az út kedvező körülmények között.

Az Odüsszeia kódja talán éppen ez: a tengerészek emlékezete a hajózás részleteiről.

VÉGÜL: HOGYAN HAJÓZTAK?

Odüsszeusz korának hajósai nem rendelkeztek a mai értelemben vett navigációs műszerekkel. Módszereik azonban alkalmazkodtak a Földközi-tenger szigetekkel, fokokkal és védett öblökkel tagolt világához.
A navigáció alapját valószínűleg a következők együttese adta:

PARTISMERET
Hegyek, fokok, szigetek és öblök felismerése.

ÉGITESTEK
A Nap és az ismert csillagképek felhasználása az irány ellenőrzésére.

SZÉL ÉS HULLÁMZÁS
A hajót mozgató és egyben az útvonalat módosító erők folyamatos megfigyelése.

MÉLYSÉG ÉS FENÉKTÍPUS
A partközeli veszélyek felismerése mérőkötél segítségével.

IDŐBECSLÉS
A megtett út meghatározása órákban, nappalokban és éjszakákban.

TAPASZTALAT
A korábbi hajósoktól örökölt útvonalak és veszélyek ismerete.

EGY MAI TENGERÉSZ SZEMÉVEL

Öt évtized tengeri tapasztalata után is érzem a nyílt vízre indulás különös feszültségét. Pedig megbízható térképeim, pontos műszereim, időjárás-előrejelzésem és vészjelző berendezéseim vannak.
Az ókori hajósnak mindez nem állt rendelkezésére. Nem tudta egy kijelzőről leolvasni, hol jár, milyen mély alatta a víz, vagy mikor érkezik a következő vihar.
Mégsem volt tudatlan.
Másképpen figyelte a tengert. Számára a part körvonala, a csillagos ég, a szél változása és a hajó mozgása nem háttér, hanem folyamatosan olvasott információ volt.
Az Odüsszeia éppen ezt a világot őrizhette meg: azt az időt, amikor minden hosszabb tengeri út egyszerre volt hajózás, felfedezés és életveszélyes vállalkozás.

A későbbi hagyomány ezért tulajdoníthatta Anakharszisznak a mondást:
„Háromféle ember van: élő, halott és aki a tengeren jár.”

FELHASZNÁLT FORRÁSOK
•Homérosz: Odüsszeia, különösen az 5. ének 270–277. sora.
•Hésziodosz: Munkák és napok, 618–693. sor.
•Institute of Nautical Archaeology: az uluburuni és Gelidonya-foki bronzkori hajóroncsok kutatása.
•J. P. Oleson: ókori mélységmérő súlyok és navigáció.
•Hérodotosz: Történelem, 4.44 – Kariandai Szkülax útja.
•Pseudo-Szkülax: Periplusz, i. e. 4. század.
A szövegben szereplő mélységmérési állításokat az ókori mérősúlyok kutatása, a hajózási idény bemutatását pedig Hésziodosz fennmaradt szövege támasztja alá. University of Victoria – Sounding Weights, Hésziodosz – Scaife/Perseus